icon Vissza az összes cikkhez

7 ok miért jó hallássérülten utazni

7 ok miért jó hallássérülten utazni

ashleyderrington írása

Budapest

2018. 05. 30.

Az elmúlt hónapok utazásai során rájöttem, hogy hallássérültként járni a világot nem is olyan rossz dolog. Egy sor olyan előnyét fedeztem fel, amire korábban sosem gondoltam, most viszont, hogy összeszedve minden bátorságomat a világ megismerése mellett döntöttem, nemcsak a komfortzónámat hagytam magam mögött, de rengeteg új és hasznos tapasztalattal is gazdagodtam.

 

Sokszor gondolok úgy a hallássérülésemre, mint egy apró dologra, ami pontosan elég ahhoz, hogy kívülállónak érezzem magam, de mostanában arra jöttem rá, hogy vannak olyan előnyei is, amiket eddig nem használtam ki, vagy éppen nem volt rá szükségem. Hallássérüléssel élőként minden nap megküzdjük csatáinkat a halló világban, ezért is gondolom, hogy valami kis különlegességet azért cserébe olykor talán mi is megérdemlünk. Összegyűjtöttem hát néhány személyes élményt utazásaim során, hátha segít ötletet adni, hogy milyen módokon fordíthatjuk előnyünkre hallássérülésünket.

1. Bárhol, bármikor aludhatsz
 

Azt hiszem, hogy mind közül talán ez a legvagányabb előnye a hallássérülésnek. Aludni bárhol, bármikor. A barátaim végtelenül irigyek erre a képességemre. Leginkább akkor váltottam ki belőlük, amikor Buenos Aires-ben a szállásunk egy éjszakai klub mellett volt, és az argentinoknak eszükbe sem jutott reggel hét előtt abbahagyni a partizást. A többiek, míg a hajukat tépték, én lefekvés előtt úriasan kikapcsoltam hallókészülékemet és nyugovóra tértem. Azon az estén azt hiszem, egyedül csak én aludtam.

2. Elsőbbségi beszállás
 

Korábban sosem foglalkoztam ezzel, néhány hónapja viszont – pusztán lustaságból és némi aggodalomból fakadóan – eszembe jutott, mi lenne, ha a repülőjegyem foglalásakor élnék ezzel a lehetőséggel. Féltem ugyanis, hogy nem fog a gépen elférni a csomagom, így jegyvásárláskor tájékoztattam a légitársaságot, hogy hallássérült vagyok és szükségem lesz némi segítségre a beszálláskor. Erre láss csodát, mi történt? Előre engedtek a sorban! A beszállásnál az egyik stewardess hozzám lépett, és kedvesen segített. Nem mindig élek ezzel a lehetőséggel, de jó tudni, hogy létezik, arról nem is beszélve, mekkora segítséget nyújt, ha esetleg nem halljuk a beszállásra történő felszólítást, vagy bármilyen fontos információt, amit tájékoztatásul közölnek a reptéren.

3. Türelem beszéd közben
 

Utazásaim során azt tapasztaltam, hogy az emberek kedvesek és megértőek a hallássérültekkel szemben. Sokszor előfordult, hogy a beszélgetések során félreértettük egymást, ezért úgy gondolom, hogy az együttérzés a kommunikációs korlátok legyőzéséhez ilyenkor kulcsfontosságú szerepet tölt be. Persze számunkra is feladat, hogy megtaláljuk a módját, hogyan beszélgessünk az idegenekkel, de néha az egyszerű dolgok is tökéletesen működnek. Mint amilyen egy egyszerű mosoly.

Emlékszem, Taipeiben jártam, amikor megpróbáltam szóba elegyedni egy hölggyel, aki egy kisboltban dolgozott. Egyetlen egy mondatot tudott angolul, ami az általános „Hogy vagy?”, amire válaszoltam, és én is visszakérdeztem, de azt már sajnos nem értette meg. Ettől függetlenül viszont kedvesen mosolyogtunk egymásra. Ettől a naptól kezdve a hölgy mindig mosolygott, amikor beléptem a boltba, még akkor is, ha semmit sem tudtunk meg egymásról. Csak egy mosoly. Egyszerű dolog, mégis hosszú távon segít kapcsolatot tartani az emberek között.

4. Nincsen kötelező vásásrlás
 

A nyugodt alvás után számomra ez a másik legjobb előnye a hallássérülésnek: nem kell értenem, hogy mit akar rám tukmálni az eladó. Az értékesítési stratégiát sok országban jellemzi az útonállás, a folyamatos vásárlásra ösztönzés, ami hosszú távon borzasztó fárasztó, az eladók viszont fáradhatatlanul mondják, mit miért kellene pont náluk beszereznünk. Én megértem, hogy nekik ez a dolguk, de egy idő után elég terhes tud lenni, így hogy ellenálljak a boltokba való berángatásnak, csak rámutatok hallókészülékemre jelezve ezzel, hogy sajnos bármit is mondanak, nem hallom. Előfordul, hogy a lelkes eladót még ez sem rettenti el, így ilyenkor bevetem a jelnyelvet, amire legtöbb esetben már visszahőkölnek és hagynak, hogy nyugodtan sétáljak tovább.

5. A félreértés megengedett
 

Hallássérültként többször előfordul, hogy a reptéren, hotelben vagy a taxiban nem hallunk meg egy fontos információt, vagy egyszerűen csak nem foglalkozunk velük. Az emberek általában ettől mérgesek lesznek, mi viszont simán mondhatjuk legálisan, hogy sajnos nem hallottuk, mit is mondtak. Néha én magam is élek ezzel a lehetőséggel, amikor nem figyelek eléggé, de általában, amikor nem értem, hogy mit mondanak, inkább tájékoztatom a beszélgető partnert – taxisofőrt, recepcióst, légi kísérőt - hallássérülésemről, és megkérem, hogy ismételje el mondandóját újra. Ilyenkor mindig látom az arcokon az enyhülés jeleit, ami néha át is csap túlzott gondoskodásba, de hát ki vagyok én, hogy visszautasítsak bárkit, aki segít megoldani az aktuális helyzetemet?! Én menő leszek tőle, az emberek pedig boldogok, hogy segíthettek! Mindenki nyer.

6. Szájról olvasás mindig segít
 

Hallássérülésemnek köszönhetem, hogy mesterien tudok szájról olvasni, aminek óriási hasznát veszem utazásaim során is. A szájról való olvasás segít, hogy könnyen be tudjak csatlakozni egy beszélgetésbe, vagy még akkor is értsem, miről folyik a szó, ha fáradt vagyok a kommunikáláshoz. Az évek során tökélyre fejlesztettem a beszélgetésekbe történő indirekt beavatkozásomat is, amit a szoba másik végében folytatnak az emberek. Tudom, hogy nem szép dolog leolvasni mások szájáról, hogy miről beszélgetnek, így viszont minden részletet megtudok.

7. Okos telefonálás
 

Habár a technológia világában élünk, vannak országok, helyek és helyzetek, amikor nem illik folyamatosan nyomkodni és bámulni a telefonunkat. Hallássérültként viszont sokan vagyunk, akik arra használjuk az okostelefont, hogy a velünk szemben álló beszélgetőpartnerünkkel könnyebben megértsük egymást. Bár az indokunk gyenge lábakon áll, és nagyon nem is szeretem ezt a megoldást, hiszen szeretem látni, mi folyik körülöttem a világban, mégis megnyugtat, hogy nálam van a telefon, és szükség esetén a kijelzőre pötyögve nagyon sokat segít a kommunikációban.

Még ha sok mindent figyelembe is kell vennünk hallássérültként, ha világjárásra adjuk a fejünket, megannyi lehetőség van arra, hogy megoldjuk, és klassz megoldásokkal áthidaljuk a felmerülő helyzeteket. Én ugyan még csak nemrég ugrottam fejest turistaként a világ megismerésébe, és egyelőre figyelem, tanulom a hallássérülés előnyeit, azt biztosan tudom, hogy még rengeteg új élmény és kaland vár rám!