A hallókészülékkel kapcsolatos egyik leggyakoribb belső ellenállás nem technikai, hanem érzelmi. Sokan nem azért halogatják a hallásvizsgálatot vagy a készülékviselést, mert ne szeretnének jobban hallani, hanem azért, mert tartanak attól, hogyan látják majd őket mások.

Sokan úgy gondolják, hogy ha valaki hall, akkor ért is. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. A beszéd megértése nem pusztán a hangok észleléséről szól, hanem arról is, hogy az agy milyen pontossággal és mennyi erőfeszítéssel tudja feldolgozni az elhangzottakat.

A hallásromlás ritkán egyik napról a másikra jelentkezik. Többnyire lassan, fokozatosan alakul ki, ezért sokan hosszú ideig nem is gondolnak arra, hogy a mindennapi nehézségeik hátterében halláscsökkenés állhat. Nem feltétlenül az az első figyelmeztető jel, hogy valaki „nem hall”. Sokkal gyakoribb, hogy egyre nagyobb erőfeszítést igényel a beszélgetések követése, különösen összetettebb, zajosabb helyzetekben.