icon Vissza az összes cikkhez

A hallássérülés 8 különös története - új film a mozikban!

A hallássérülés 8 különös története - új film a mozikban!

Kirsten Brackett írása

Budapest

2018. 10. 08.

Hogy mit jelent hallásvesztéssel élni? Az argentin filmes, Charo Mato legújabb, „Eight stories about hearing loss” című filmjével felnyitja a szemünket – és a fülünket, nyolc különböző történeten keresztül mutatva meg, milyen a siketek és hallássérüléssel küzdők élete. Azoké, akik Matohoz hasonlóan egész életükben harcoltak az előítéletekkel, az ismeretlentől való félelemmel, a szokatlannal, az új dolgokkal és a különbözőséggel.

A film Mato saját tapasztalataira épült és saját hallássérülésével kapcsolatos élményein alapul. Mato kétoldali, fokozatos idegi hallásvesztését hat éves korában diagnosztizálták, miután tanárának feltűnt, hogy osztálytársaihoz képest másként reagál a hozzá intézett kérdésekre. A szülők a tanár jelzésére hallásszűrő vizsgálatra vitték a kislányt, ahol az audiológus megállapította a gyermek hallássérülését. Mato nyolc évesen kapta meg első hallókészülékét, de csak 15 éves korától viselte mindkét fülében. Miután hallását teljes mértékben csak később vesztette el, így a beszéd, mint kommunikációs eszköz számára első számú volt, és maradt is, hallássérülésének mértékétől függetlenül. Ahogy idősödött, hallásvesztése úgy fokozódott egészen addig, míg a jobban halló fülére is teljesen elvesztette hallását. A műtétet megelőző időszakban erősen magába fordult, mert teljes hallásvesztése miatt nem értette a körülötte lévő beszédet és a hangokat, így a világtól teljesen elszigetelve érezte magát.

 

Hangokhoz kapcsolódva

 

Átlagos hallóból nagyothallóvá majd teljesen siketté válni nemcsak kőkemény út volt Mato számára, de a hangok is különböző jelentőséggel bírtak, mint ahogy a csend is. Bár imádja a hangokat, a nyelvet és a kommunikációt, egy olyan embernek – azt mondja -, aki hozzá hasonlóan hallássérült, a csend is fontos része az életének, a személyiségének, mint ahogy a hallásának is. A kihívásokkal neki is meg kellett küzdenie, és bár a hallás szubjektív, hosszú utat járt be, hogy elfogadja jelenlegi helyzetét és büszkén vállalja hallássérülését.

 

A film szerelmese

 

Mato már fiatalon is imádott moziba járni. A terem jótékony sötétsége, a filmek adta kalandok és a feliratozás mind biztonságos atmoszférát jelentett számára a kikapcsolódáshoz. Néhány órát, amikor végre mindent ért. A mozizás iránti rajongása vezette a Buenos Aires-i Egyetemre, ahol filmművészetet tanult. Mato szülei bár aggódtak, hogyan fog a lány teljesíteni, illetve ha sikerül befejezni az egyetemet, hogyan fog boldogulni ezen a területen, de a lány ettől függetlenül kitartott és tanult, haladt szépen előre, a maga útján.

 

Film a hallásvesztésről

 

Miután Mato a „jobban halló” fülére is teljesen elveszítette hallását, és még hallókészülékkel sem értette, mit beszélnek körülötte, a cochleáris implantátum mellett döntött. Ezzel együtt úgy érezte, muszáj elmondania történetét mind a siket, mind a halló embereknek, és mindenkinek a világon, aki hallássérüléssel küzd, mert muszáj, hogy megszűnjenek a hallássérüléssel kapcsolatos előítéletek. Filmjével azt reméli, sikerül eltörölni a stigmákat és felnyitni az emberek szemét, hiszen a hallássérüléssel kapcsolatos előítéletek napjaink társadalmi problémáját képezik.

 

Az operációt követően Mato visszanyerte hallását, ami a társadalmi érintkezéseket illetően nem csupán saját, de családja kétségeit is szétoszlatta. A film is ezen okból készült, mégpedig, hogy segítsen megszüntetni az előítéleteket, szertefoszlassa a siket és hallássérüléssel élőkről alkotott negatív véleményeket, és hogy segítse a társadalmi beilleszkedést és az elfogadást.

 

„A téma nem azért jó, mert filmet lehet belőle csinálni, de egy remek lehetőség arra, hogy megmutassa, hogyan legyünk önmagunk és hogyan győzzük le a félelmeinket. Az „Eight stories about hearing loss” azt üzeni a siket és hallássérüléssel élő emberek számára, hogy nem szabad félnünk sem önmaguktól, sem az előítéletektől. A film rámutat arra, kik is vagyunk valójában, és hogy mi szükséges ahhoz, hogy még jobbak legyünk.”