icon Vissza az összes cikkhez

A SZOMSZÉD SZERINT REZEG A TÉVÉ

A SZOMSZÉD SZERINT REZEG A TÉVÉ

Eat, Move & Smile írása

Budapest

2021. 02. 10.

Kiadtam a kecót. Nem nagy truváj, mással is megtörténik. Cuki fiatal házaspár tinédzser gyerekkel, kedvesek, aranyosak, hozzám hasonlóan sokat nevetnek-mosolyognak, és élnek. Mondhatnám, hogy a magam kissé remeterák csendessége után végre élettel töltik meg a nyolclakásos panelcsoda falait. 

Az alsó szomszéd mindezt bruttó három hétig bírta, majd fellázadt. Egyem meg. Megszokták a csendet, azt, hogy alig van fentről némi nesz, hogy olykor-olykor pár perc erejéig fellobban egy lázadó „I will survive!” a duplakazettás gyorsmásolós magnómból, majd újabb hosszú hetekre az ingatlanban csend honol. Paradicsomi állapot, tudom én ezt jól, mint ahogy azt is, hogy egy lakóközösség életében igenis vannak hangok, a puszta léttel együtt járó zajok.

De hogyan viseljük ezt el?

 

HANGOS A TÉVÉ

Elismerem, valóban baromi zavaró, ha valaki konstans üvölteti a tévét, hiszen szoktam azt javasolni, hogy ha bárki hallásproblémákkal küzd, látogasson el az audiológushoz, ahol fájdalommentes vizsgálatokkal segítenek megállapítani a hallás állapotát, szükség esetén pedig kiváló hallásjavító eszközöket is javasol a szakember ennek orvoslására. Akár TB-kedvezménnyel. Kevesen szokták ezt megfogadni, de azért én ezt mindig elmondom.

Mint ahogy akkor is, amikor az alsó szomszéd jelezte felém, hogy az ingatlanomból erősen szűrődik lefelé hozzájuk a tévé hangja, még a hajnali órákban is. Hirtelen csak annyi jutott eszembe, hogy az ország számos részén gyerekek éheznek és nincs ruhájuk, amit a téli hidegben felvegyenek, de nyilván itt ezzel a helyzettel kezdeni kellett valamit, így próbáltam az adott problémára koncentrálni anélkül, hogy bárkit is megbántanék, vagy zsigerből, undok módon a füldugó használatát javasolnám.

Hiszen miért is kellene bárkit arra kényszeríteni, hogy a saját lakásában hallásvédelmi eszközzel mászkáljon vagy aludjon, ha egyébként nem horkol a férje, és nem üvöltözik senki a lakásban? Mi közöm van nekem ehhez, nem igaz?

Így hát kértem kedvesen az ingatlanom bérlőjét, hogy legyen kedves figyelembe venni a szomszéd jelzését, aki eleget is tett ennek az egyszerű kérésnek és bár eddig sem volt túl hangosra állítva, de így akkor még lejjebb halkította a tévét. Éjszakára is.

REZEG A TÉVÉ

Két, nálam jóval idősebb fiútestvérrel jutalmazott meg az élet, így a stressztűrő képességem irigylésre méltó magasságig küzdötte fel magát az elmúlt 43 évben. Abban a szent pillanatban viszont, amikor újabb jelzés érkezett, hogy az ingatlanom amúgy tényleg tök kedves bérlői ugyan lejjebb halkították a televízió berendezést, és már valóban hang nem hallható a leheletvékony panelfalakon át, mégis csak megremegett kezemben a telefon. Idézem a problémát: „Hang már valóban nem hallható, de érezzük, ahogy rezeg.”

MÉLY LEVEGŐ 

Nincs több ötletem. Marad a füldugó. 

Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy itt talán nem is a tévéről, a hangokról és egy család teljesen hétköznapi életéből származó zajokról van szó. Sokkal inkább a változásról, ami ellen az én drága alsó szomszédaim nem tehetnek semmit. Született egy döntés, én elköltöztem és vittem magammal a csendességet, a padló feletti tízcentivel történő járkálásomat és a vernyákoló „I will survive”-ot. 

Hiszen túl kell ezt élni, meg kell szokni, alkalmazkodni kell. A szomszédainkhoz, a hétköznapi tevékenységekhez, az ezekkel járó zajokhoz, egymáshoz. Nem az extrém, csendháborítást kimerítő ordibáláshoz és rendbontáshoz, hanem a mindennapok neszeihez, a társasházi együttélés olykor kelletlen hangjaihoz.

Ha kell, mert egészségi állapotunk ezt igényli, akkor hallókészülékkel. Ha kell, mert a nappali és éjszakai nyugalmunkat ez biztosítja, akkor hallásvédelmi eszköz bevetésével.

phonak ● SERENITY CHOICE

A Phonak legújabb hallásvédő eszközei az élet különböző területén nyújtanak segítséget a zajok mérsékeltebb vagy akár erősebb szűréséhez. A Serenity Choice – család tagjai segítenek megvédeni a fület akár a munka, vagy a hobbink során kitett zajoktól, egy koncerten fülünket támadó hanghatásoktól, vagy az otthoni pihenést akadályozó rezgésektől, csörömpöléstől, dobogásoktól, horkolástól.

A különböző tevékenységekre kifejlesztett hallásvédő eszközök – amolyan kúp-szerű füldugók – kis-, közepes és nagy méreteben is megtalálhatóak a csomagoláson belül, de igény esetén extra nagy méretben is kapható. A Serenity Choice füldugói – ha már az elmúlt időszakban ilyen szépen megtanultunk kezet mosni, akkor fontos azt is tudni, hogy - teljesen higiénikus, hiszen a szűrők hálós technológiája folyamatosan biztosítja a fülek megfelelő szellőzését, a hipoallergén dómok pedig orvosi TPE-ből készültek, így nem is kérdéses a baktériumok elleni tökéletes védelem.

SZUMMA SZUMMÁRUM

Szeretem a szomszédaimat. Hálás vagyok a békéért, a nyugalomért, amit az elmúlt sok-sok évben egymás irányába tanúsítottunk. 

De nekem is van egy dobozka Serenity Choice-om. Csak úgy, biztonságból…

ÉRDEKELNEK A PHONAK LEGTRENDIBB

ÚJDONSÁGAI?

Ha érdekelnek a legújabb technológiák és a legmenőbb hallókészülék-dizájn, vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy keresd meg a hozzád legközelebb található hallásszarkértő audiológust! 

Audiológiai szaküzletek ITT

A Phonak Serenity Choice termékeket keresd a kijelölt audiológiákon:

Acusticus Halláscentrum

Audissima Hallókészülék Szalon és Szakrendelő

Auris 2001 Bt.

Kaposfon Kft.

Life Balance Medical Center

Mega Halláscentrum

Pestor Halláscentrum