icon Vissza az összes cikkhez

KARAN-TÉMA │ KARANTÉN-SULI KICSIKNEK? MEGY EZ!

KARAN-TÉMA │ KARANTÉN-SULI KICSIKNEK? MEGY EZ!

Szécsényi Réka írása

Budapest

2020. 04. 01.

Pontosan emlékszünk arra az időszakra, amikor gyerekként nem vágytunk másra, csak hogy végre ne kelljen menni iskolába! Nyaltuk a krétát, mert ha a mesében lázat okozott, nekünk miért ne -, köszörültük a torkunkat, hogy hétfő reggel átverjük vele az ősöket, és bevetettük az összes, Oscar-díjra érdemes mutatványunkat, csak hogy otthon maradhassunk az iskolapad helyett. 

KARANTÉN-SULI

A koronavírus-járvány első karantén-napjaiban a gyerekek egyszerre csaptak a levegőbe, hogy végre teljesen hivatalosan otthon lehet maradni, csak azzal nem számolt senki, hogy sokkal megterhelőbb lesz rájuk – na meg a szülőkre nézve – az „előrehozott” szünidő, ami az előrejelzések szerint kitarthat akár nyárig is. Az otthoni tanulás nemcsak a napi rutint, de a technológiai eszközök beszerzését is nagyban érintette, és akkor hol volt arról említés, hogy például a hallássérült kicsik ezt majd hogyan oldják meg?

Márpedig a tanulás létfontosságú, ez a tempó pedig, amit most az online tanulásban diktálnak, lehetőséget sem ad a lazulásra. Szinte minden pillanatnak, minden elhangzó szónak és mondatnak jelentősége van, mert aki ezzel nem tud lépést tartani, mondjuk azért, mert éppen nem hallja, az végérvényesen lemarad. Tisztában vagyunk azzal, hogy az otthonra kötelezően előírt számítástechnikai eszközök – laptop, szkenner, nyomtató – megvásárlása súlyos terheket vet a családok vállára, mégis fontosnak tartjuk megemlíteni, hogyha a gyermek hallássérüléséből fakadóan nem hallja meg a tanár által leadott anyagot, annak hosszú távon sajnos következményei lehetnek. 

A Phonak fejlesztői, még ha hozzánk hasonlóan egy koronavírus-helyzettel soha nem is számoltak, a Sky Marvel hallókészüléket úgy alakították ki, hogy azok a tanulást segítő elektronikai eszközökhöz – számítógéphez, laptophoz, okostelefonokhoz, tablethez – vezeték nélkül csatlakozzanak.

 

MIT TUD A PHONAK SKY MARVEL?

Ahogy a Marvel-család minden egyes tagja a mai napig világújdonságnak számít a hallókészülékek piacán, úgy ez a készülék a részletgazdag hallás mellett az innováció és a gyerekekre szabott kialakítás tökéletes kombinációját nyújtja, a kicsik minden korosztályát tekintve. 

 

MIÉRT JÓ EZ A HALLÁSSÉRÜLT KICSIKNEK? 

Leginkább azért, mert egyáltalán nem mindegy, hogy a2+b2 az c, d vagy zs2. Az odáig teljesen rendben van, hogy mi tudjuk, mert megtanultuk ott bent, a tábla előtt ülve a suliban, de ha nehezített a pálya – mint amilyen a mostani is – a gyerekekre háruló tanulási dömpingben egyszerűen nem kockáztathatjuk meg gyermekünk ne pontosan hallja az információkat. 

Az úgynevezett AutoSense Sky OS az első olyan operációs rendszer a világon, amit kifejezetten arra fejlesztettek ki, hogy a gyerekek számára optimális hallásélményt nyújtson az osztályteremben vagy kint a játszótéren. Hogy az online tanulás során a terem zajából van kevesebb, az nem is kérdés, de ha a szülők is otthon dolgoznak és még egy testvér is van, akinek szintén online suli a napi program, akkor a zajszűrő rendszer ebben a helyzetben kiemelten hasznos segítség.

 

EGYSZERŰ CSATLAKOZÁS

A Sky Marvel kialakításánál a fejlesztők azt is figyelembe vették, hogy a kor technológiai eszközeihez könnyen lehessen csatlakoztatni. Az ergonómikus, speciálisan gyerekekre tervezett kialakítás mellett a Bluetooth®-funkcióval rendelkező Sky Marvel egyszerűen csatlakoztatható az otthoni számítógéphez, laptophoz, tablethez, okostelefonhoz és egyéb okos-eszközökhöz, amellyel a tanulás mellett játszani, zenét hallgatni és tévét nézni is lehet. A hallókészülék így nemcsak a tanulásban könnyíti a kicsik – és nagyok - életét ebben a remélhetőleg rövid ideig tartó felfordulásban, de hosszú távon hűséges társ lehet, ha végre visszaállt majd a gyerekek által is lassan hőn áhított, régi iskolarend.