Meglepő vizsgálatok
Amikor Dominic épp csak három éves volt, éreztem, hogy valami nincs rendben vele, de nem tudtam pontosan, hogy mi az. Rossz érzésem volt, így egyeztettem időpontot az audiológushoz, aki hivatalosan is megállapította, hogy a fiunk jobb fülére siket. Bár éreztem, hogy valami gond van, a diagnózis mégis meglepett. Fogalmunk sem volt, mi okozhatta a hallássérülést, így elvittük egy másik orvoshoz is, aki ugyanezt a diagnózist állította fel. Így, hogy már két szakember is ugyanazon a véleményen volt, elkezdtem utánajárni, milyen lehetőségeink vannak arra, hogy biztosítsuk Dominic hallását itthon és általánosan.
Utazás a hallókészülék felé
Abban biztos voltam, hogy a hallókészülék segíteni fog a fiunknak, de azt nem tudtam, milyen lehetőségeink vannak. Miután kaptunk egy afféle útmutatást, megbizonyosodtam afelől, hogy Dominic osztályterme megfelelően fel van szerelve hangosító rendszerrel, és hogy hallás tekintetében jó helyen ül. Sajnos ez mind kevés volt. Dominic nagyon nehezen élte meg ezt az időszakot, és szinte minden nap fejfájással ért haza az iskolából.
Évekig kerestem neki a tökéletes hallókészüléket, de egyszerűen képtelen voltam megtalálni azt, ami az ő helyzetéhez a legjobban igazodik. Emellett a klinikán mindig csak azt mondták, hogy a hallókészülék nem lesz jó választás Dominic-nek, és csak az iskolai hangosító rendszert erőltették. Ennek ellenére folytattam a keresést, és így találtam rá a Phonak CROS II hallókészülékre. Ekkor a fiunk már 9 éves volt. A készülék hihetetlen módon illeszkedett a gyerek mindennapjaihoz, így Dominic élete szinte egyik napról a másikra határozottan megváltozott.
Phonak CROS II – ami megváltoztatta a fiunk életét
A hallókészülék viselésével Dominic-nek azóta rengeteg pozitív élménye van. Egész nap hordja, szinte már a részévé vált. Dominic számára a CROS rendszer pozitívuma, hogy hallja, amit társai mondanak az iskolai foglalkozások során, és hallja, amikor hozzá szólnak úgy, hogy még a jó fülét sem kell a beszélő felé fordítani. A hallókészülék a sportolásban is segíti, hiszen így már mind az edzőt, mind a csapattársait hallja játék közben.
El sem hiszem, hogy az orvosok azt mondták, hogy a hallókészülék nem lesz hasznos Dominic számára… Rettentő boldog vagyok viszont azért, mert nem adtam fel és bár hosszú ideig tartott a keresés, végül megtaláltam a Phonak CROS II-t, Dominic helyzetét tekintve a lehető legjobb megoldást.
Sok szülői véleményt olvastam, akiknek gyermekük szintén féloldali hallásvesztéssel küzd, nagyon sokat mentem és kutattam, és ha a döntésem a frusztrációm eredménye is volt, akkor sem bánom, hogy nem adtam fel. Hiszem, sőt, látom, hogy milyen pozitív hatással van a fiunk életére ez a hallókészülék, és arra bátorítok minden szülőt, akinek a gyermeke féloldali hallássérüléssel küzd, hogy gyermekük boldogságának érdekében mielőbb próbálják ki és ismerjék meg a Phonak CROS II-t!