Szerte a világban számos zenész vállalja már fel nap, mint nap hallássérülését, ami óriási segítséget jelent a hallássérülés tudatosításában és a megelőzésben. Egyrészt rámutat, hogy a hallássérülés a sztárokat sem kíméli, másrészt segít, hogy a zenei élmény mellett hogyan védhetjük meg hallásunk egészségét.
Most pedig jöjjön az a híres 37, aki felvállalta hallássérülését:
1. JOHN ILLSLEY │ DIRE STRAITS
A basszus ládák mellett hosszú éveken át tartó zenélés hozzájárult a tinnitus, vagyis a fülzúgás kialakulásához.
2. CHRIS MARTIN │ COLDPLAY
Nem csak a kőkemény rock zenészeket érheti a zenélés és koncertezés során hallássérülés.
3. PAUL STANLEY │ KISS
Stanley esetében nem a hangos zene volt a hallássérülés kiváltó oka. Jobb fülére siketként született.
4. GEORGE MARTIN
Sir George Henry Martin, a néhai zenei producer és hangmérnök, vagyis „Az ötödik Beatle”-nél is hallássérülést diagnosztizáltak még a ’70-es években.
5. BRIAN WILSON │ BEACH BOYS
Szintén zenész – mondhatnánk -, aki közel egész élete során részleges siketséggel küzd a jobb fülében.
6. ANDY PARTRIDGE │ XTC
Egy stúdióban történt balesetet követően az audiológus tinnitust állapított meg.
7. TRENT REZNOR │ NINE INCH NAILS
A zenekar frontemberénél tinnitust diagnosztizáltak, ami még a dalszövegírásban is megihlette.
8. Will.i.am │ THE BLACK EYED PEAS
A 7 Grammy-díj és 8 American Music Awards tulajdonosa 2010 óta küzd hallásproblémákkal.
9. NEIL YOUNG
30 album, konstans fülzúgással kísérve. A Harvest Moon a tinnitus enyhítéseként már akusztikus hangszerekre íródott, megcélozva a lágyabb zenei vonulatot.
10. DANNY ELFMAN │ OINGO BOIGO
A Tim Burton-filmek és többek között a Simpson család tévésorozat zenéinek atyja, aki az Oingo Boigo együttessel való közös zenélés során veszítette el hallását.
11. LIAM GALLAGHER │ OASIS
A zenész, aki szerint hallássérülés nélkül nem igazi rocker a rocker, és aki az eltelt hosszú évek alatt megtanult hallássérülésével együtt élni.
12. THOMAS BANGALTER │ DAFT PUNK
Az éveken át tartó hangos zene és koncertezés itt is megtette hatását. A zenész, hogy védje hallását, már nem lép fel kis klubokban.
13. JOEY JORDISON │ SLIPKNOT
Annyira szenved a tinnitustól, hogy sokszor idő előtt elhagyja a színpadot.
14. PHIL COLLINS
Hallásproblémái 2000-ben kezdődtek, amikor az egyik fülét vírus támadta meg, majd elveszítette hallását. Bár a betegségből valamelyest felépült, bal fülére továbbra sem hall. 2011-ben egészségügyi problémák miatt visszavonult.
15. MOBY
A punk zenész hallásproblémái karrierjének egészen az elején kezdődtek. Azóta mindig visel valamit, amivel megvédheti hallásának egészségét.
16. GRIMES
2012-ben tinnitusra hivatkozva a teljes turnét törölték.
17. ERIC CLAPTON
Részleges siketséget okozott az éveken át tartó zajkitettség.
18. BARBRA STREISAND
7 éves kora óta küzd fülzúgással.
19. PETE TOWNSEND │ THE WHO
Mostanra már szinte teljesen siket.
20. OZZY OSBOURNE
Vállaltan a metálzenétől és az évtizedek alatt „elszenvedett” fejrázástól kínozza a tinnitus.
21. PAUL GILBERT │ MR. BIG │ RACER X
Korunk egyik legkiválóbb rock gitárosa szintén hallássérüléssel küzd.
22. JOHN ENTSWISLE
Már karrierje elején megromlott a hallása, így később a szájról való olvasásra hagyatkozott.
23. DAVE PIRNER │ SOUL ASYLUM
Az éveken át tartó hangos zene egyik újabb áldozata.
24. BOB DYLAN
Bármennyire is kiváló zenész, a hangos, élőzenei koncertek nála is fülzúgást eredményeztek.
25. JEFF BECK │ YARDBIRDS
A fülzúgás a bal fülében jelentkezett. Talán éppen azért, mert az volt közelebb a hangszóróhoz?
26. MIKE PATTON │ FAITH NO MORE
A Mr. Bungle számban „Slowly Going Deaf”-ként említi meg hallássérülését.
27. ERIC JOHNSON
Az 1997-ben diagnosztizált tinnitust követően változtatott a hang beállításokon
28. STING
Hát, nem a zenei világ leghangosabbja, de mégis elég volt ahhoz, hogy sérüljön a zenész hallása.
29. JAMES HETFIELD │METALLICA
A dobos Lars Ulrich-hel együtt mindketten hallássérüléssel küzdenek.
30. BLINDA BUTCHER │ MY BLOODY VALENTINE
Megsérült a dobhártyája.
31. TED NUGENT
Bár a jobb füle volt közelebb a hangszóróhoz, mégis a bal füle szenvedett károsodást.
32. MICK FLEETWOOD │ FLEETWOOD MAC
„Teljesen odavoltam a hangerőért.”
33. MICK RONSON │ DAVID BOWIE
Egy újabb fenomén, aki túl sokat és túl közel volt a hangszórókhoz. Tinnitustól szenved.
34. LOUIS TOMLINSON │ ONE DIRECTION
Állítja, hogy a hallásvesztése a sikítozó rajongóktól van!
35. ANTHONY KIEDIS │ RED HOT CHILI PEPPERS
A Nirvanaval közös turnéjukat követően úgy nyilatkozott, hogy azon az éjszakán kezdődött a fülcsengése, amikor Chaddel, a Nirvana dobosával lejöttek a színpadról, megölelték egymást és mindketten érezték, hogy cseng a fülük. A turné végére maradandó fülsérülést szenvedett.
36. JOHN DENSMORE │ THE DOORS
„Tinnitus…. Valami olyan, amivel az égvilágon semmit nem lehet kezdeni. Egyre csak rosszabb lesz.”
És végül:
37. LUDWIG VAN BEETHOVEN
A legsikeresebb műveit siketen alkotta.